A Walmark gyógyszerészeti divíziója bővítésére készül.
A Walmark a. s. vállalat gyógyszerészeti divíziójának köszönhetően már néhány éve vezető helyen áll a vitaminok és más élelmiszer-kiegészítők gyártói között a cseh és szlovák piacon, az idei évtől pedig első helyre került Romániában is a piac e területén. Sikeresen fejlődik cég többi külföldi leányvállalata is Lengyelországban, Magyarországon és Ukrajnában, valamint tíz másik országba irányuló exportja is. Az engedélyezési eljárás sikeres lezárásával a Walmark megkezdte a gyógyszerek gyártását is.
A Walmark a.s. már néhány évvel ezelőtt kihirdette azon stratégiai célját, hogy 2006-ig a Közép és Kelet-Európai régió legnagyobb élelmiszer-kiegészítő gyártójává váljon. Ez cél elérését szolgálják a társaság legutóbbi lépései is a gyógyszerészeti divízió expanziójának felgyorsítása érdekében. A cég néhány hasonló profilú cég akvizícióját tervezi, két esetben a tárgyalások már nagyon előrehaladott fázisban járnak, és feltételezhető, hogy az első akvizíció híre a napokban nyilvánosságra kerül. Ezen kívül az eddigi öt külföldi leányvállalat (Szlovákia, Románia, Lengyelország, Magyarország és Ukrajna) mellett hamarosan két új országban is leányvállalat nyílik: először Litvániában, majd Bulgáriában. A cég vezető üzletága – a vitamin és élelmiszer-kiegészítő gyártás –mellett döntést hozott a jelenleg még csak a Septofort készítményt tartalmazó gyógyszergyártási portfolió további gyógykészítményekkel történő szélesítéséről.
E fejlesztési program megvalósítása komoly pézügyi befektetéseket igényel, amelyek nagysága meghaladja az általános külső források és a saját tevékenységből eredő források szokásos kombinációjából eredő pénzügyi lehetőségeket. Ezért a Walmark a.s. úgy döntött, hogy a további pénzügyi források előteremtése érdekében értékesíti a cseh és szlovák piacon márkás gyümölcslevekkel, nektárokkal és italokkal vezető helyen álló üditőital-divíziója egy részét a Maspex nemzetközi élelmiszergyártó cégnek. A Maspex cég több európai országban található gyáraiban az élelmiszerek széles választékát gyártja. A Maspex korábbi tevékenységének köszönhetően vezető helyen áll a gyümölcslevek, nektárok és italok lengyelországi piacán, valamint nálunk és a környező országokban, és jól ismert Kubík vagy Tymbark márkáiról.
A tranzakció részeként a Maspexhez kerülő aktívák részeként tulajdonrészhez jut a Walmark cég üdítőitalokat gyártó két leányvállalatában, a Veselí nad Lužnicíben található Fontea a.s.-ben és a szlovákiai Kamenec pod Vtáčníkban található WALMARK Nápoje SR, Spol s.r.o.-ban. A WALMARK cég továbbra is gyártani fogja a kartoncsomagolású Tetra Pak gyümölcsleveket, amelyeket a Český Těšín-i gyárában fognak gyártani. 2005 januárjától Maspex-Walmark kereskedelmi néven új társaság jön létre, amely kereskedelmi részről biztosítja majd a két cég élelmiszer értékesítéseit a cseh és szlovák piacon. Az új kereskedelmi társaság vezetésével Ing. Michal Wygrys lett megbízva, aki a Walmark élelmiszer divíziójának igazgatója. A tranzakció része egy hosszú távú együttműködésről szóló szerződés is, amely alapján a Walmark meghatározott mennyiségben üdítőitalokat szállít a Maspex cégnek, annak értékesítési hálózatán keresztül történő értékesítés céljából.
A tranzakciót, amelynek pénzügyi részletei a szerződő felek megállapodása szerint nem kerülnek nyilvánosságra, még jóvá kell hagynia a cseh és a szlovák monopolellenes hivatalnak.
Tomáš Macura, a Walmark a.s. vezérigazgatója szerint megérett az idő a cég profiljának elmélyítésére. „Mind az üditőitalok, mind a gyógyszerészeti, illetve paragyógyszerészeti termelésnek, ha azokat a legmagasabb szinten akarjuk folytatni, nagy befektetéseket és teljes erőbedobást igényelnek” – mondta Macura. „A társaság vezetése arra a nézőpontra jutott, hogy jelentős kölcsönös együttműködés nélkül a mindkét irányú extenzív fejlődés a Walmark csoporton belül az erők szétforgácsolását jelentené, és nem hozná meg a várt eredményeket. Ezért előnyben részesítettük a gyógyszerészeti divízió intenzívebb támogatását, ahol több lehetőséget látunk az expanzióra, nemzetközi méretekben is. A Walmark ugyan nem hagy fel az üdítőitalok gyártásával, azonban a továbbiakban csak a nagyobb hozzáadott értékű italokra korlátozza magát.”
Információk a Maspex társaságról
A Maspex társaságot a lengyel Wadowicében alapították 1990-ben. Tevékenységének első évei az intenzív fejlődés és az új termékek, különösen a Coffeeta kávé, a DecoMorreno kakaó, az Ekoland instant tea, a La Festa cappuccino és csokoládé piacra történő bevezetésének ideje volt. A vállalat kínálata kezdetektől tartalmazott gyermekek számára készülő termékeket.
A cég 1996-ban megvásárolta a Polska Żywność SA céget, amely a Kubík italokat gyártja, 1999-ben pedig a csoport tovább bővült a Tymbark SA, a márkás dzsúzok, italok és gyümölcstermékek lengyel gyártójával, továbbá az Anin Sp. Z. o.o. céggel, amely a Cremona kávéba és Cappuccino Italianoba gyárt tejszínt.
Ebben az időben (1988-1999) kezdik el tevékenységüket a Maspex cég első külföldi leányvállalatai Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, később Romániában és Szlovéniában. 2000-ben a Maspex megnyitja Ekoland nevű modern gyárát Tychában, két évvel később pedig megalapítja kalinyingrádi és moszkvai kirendeltségeit.
2003-ban a Maspex megvásárolja a lengyel tésztapiacon vezető helyen álló Lubella SA cég részvényeit. Ugyanebben az évben megveszi a vitaminkészítményekről és élelmiszer-kiegészítőkről ismert (ezek közül a leghíresebb a Plussz vitamintabletta) Polski Lek társaság részvényeinek 51 %-át.
2003-ban a Maspex cég értékesítése elérte a kb. 10 milliárd kcs-t.
Walmark Ügyfélszolgálat
Kék számunk:
06 40 200 878
További elérhetőségek:
1/272 0329
30/678 7164
Ügyfélszolgálati idő:
Hétfő-péntek: 8:00-16:30
Tudta-e?
Egy átlagos emberi szervezet mindössze 28 g magnéziumot tartalmaz?
Ez a kis mennyiség viszont igen sok folyamathoz kell. Sokan azért nem rendelkeznek megfelelő mennyiségben raktározott magnéziummal, mert a táplálékok zöme sokféle feldolgozási folyamaton megy keresztül, amelynek során azok elveszítik magnéziumtartalmuk nagy részét. Ezen kívül a szervezet magnéziumszintje azonnal csökken stressz, bizonyos betegségek vagy gyógyszerek, illetve intenzív fizikai munka hatására. Ezért az egészség optimális állapotának megtartásához szükség lehet magnézium-készítmények szedésére.


Aminostar® Vitargo Narancs 2000 g

