A Walmark többségi tulajdont szerzett az Aminostar-ban
A cseh étrendkiegészítő- és gyógyszergyártó piac vezető vállalata, a Walmark bejelentette, hogy tőkével belépett az étrend-kiegészítők és sporttápszerek előállításával foglalkozó Aminostar cégbe.
A Walmark 75%-os részesedést szerzett az Aminostarban, míg a maradék 25%-ot megtartotta a cég alapítója, Josef Bukvic, aki továbbra is az ügyvezető igazgatói posztot látja el. A Walmark ezt a pénzügyi tranzakciót – amelynek részleteit a szerződő felek közös megegyezéssel nem hozzák nyilvánosságra – saját forrásokból fedezte.

A Walmark már 2004 decembere óta – amikor eladta üdítőital divízióját – akvizíciós célokat keres a gyógyszergyártással és az egészséges életmóddal kapcsolatos területen. Az első lépés az volt, amikor 2005. januárban átvette a Profitnesstől a Vitaland üzlethálózatot, amely az egészséges életmód híveinek kedvenc bevásárlóhelye, most pedig tőkebevitelre került sor a vezető cseh étrend-kiegészítőket és sporttápszereket gyártó Aminostar Kft-be.
Tomás Macura vezérigazgató elmondása szerint a Walmark az Aminostar megszerzésétől azt várja, hogy a tevékenysége új piaci szegmenssel bővül:
„A sporttápszerek területe számos átfedéssel rendelkezik a fejlesztésben, a gyártásban, az eladásban és a marketingben is a mi étrendkiegészítő- és gyógyszerkínálatunkkal. Nagy növekedési lehetőséggel rendelkező szegmensről van szó, és nemcsak itthon, hanem külföldön is. Az Aminostar termékeinek külföldi piacra történő bevezetéséhez felhasználjuk a saját külföldi leányvállalataink és az exportosztály közreműködését is."
Josef Bukvic, az Aminostar igazgatója a tranzakcióval kapcsolatban megjegyezte:
„Az olyan, gazdaságilag erős partner belépése, mint amilyen kétségtelenül a Walmark, az Aminostar számára pénzügyi, gyártási és logisztikai hátteret ad, valamint meggyorsítja a betörését az új piacokra. A Walmarkkal való együttműködés a fejlesztésben és az újdonságok gyorsabb bevezetésében ígér lehetőségeket.”
Bár az Aminostar azon kevés csehországi gyártó közé tartozik, amelyik a sportolóknak készülő tápszerek előállításában rendelkezik az ISO igazolt minőségrendszerrel, mindkét partner elsődleges céljának tekinti, hogy a termelés és minden más folyamat minőségét a Walmark szabványoknak megfelelő színvonalára emeljék. A Walmark vezetésének már kidolgozott terve van arra, hogy ezt miként lehet elérni.
Tomás Macura ezzel kapcsolatban megjegyezte:
„Szeretnénk a jövőben elkerülni minden hasonló negatív esetet, amelyről az elmúlt hónapokban a sajtó is beszámolt. Ezért szigorítjuk a minőséget a gyártás és a logisztika folyamatának minden fázisában. Az intézkedések része lesz a hatóanyagok számának és a mérések kiterjedésének a növelése, mégpedig mind a bejövő nyersanyagok esetében, mind pedig a késztermékekben. Ezekhez a rutinmérésekhez a saját laboratóriumaink mellett független hazai és külföldi akkreditált laboratóriumokat is igénybe veszünk.”
Az Aminostarról
Az Aminostar® céget 1996-ban alapították. Jelenleg mintegy 80-féle, sportolóknak készülő étrend-kiegészítőt gyárt, és a saját területén a vezető cseh vállalatok közé tartozik. A cégnek 15 alkalmazottja van, és 2005-ben 90 millió koronás forgalmat ért el, ennek a felét külföldi piacokon. A termékeit az Európai Unió számos országába exportálja, például Spanyolországba, Portugáliába, Olaszországba és Nagy-Britanniába. Az Aminostar Kft. alapítója és eddig egyetlen tulajdonosa Josef Bukovic.
A Walmarkról
A Walmark Rt-t 1990 júliusában alapították. Európa hét országában (Szlovákia, Románia, Lengyelország, Ukrajna, Magyarország, Litvánia és Bulgária) rendelkezik leányvállalattal, valamint több mint 20 további országba exportál. A közép- és kelet európai régió vezető étrendkiegészítő-gyártói közé tartozik. A Walmark cégcsoport konszolidált forgalma a 2005-ös naptári évben – majdnem kilencszáz alkalmazott mellett – meghaladta a 2,2 milliárd koronát. A cég alapítása óta cseh tőkéből működő és cseh tulajdonú vállalkozás.
Walmark Ügyfélszolgálat
Kék számunk:
06 40 200 878
További elérhetőségek:
1/272 0329
30/678 7164
Ügyfélszolgálati idő:
Hétfő-péntek: 8:00-16:30
Tudta-e?
A különböző állatfajok számára más és más vegyületek számítanak vitaminnak
A C-vitamin az emberen kívül csak a tengerimalacnak létkérdés. Holst és Fröhlich oslói kutatók 1907-ben fedezték fel tengerimalacon a skorbut tüneteit.


Aminostar® 100% Pure Whey Star Vanília - Fahéj ízű 1000 g

