Hol vagyok?
16.5.2011

Természetes segítők: gyógynövénykalauz

 

A legtöbb gyógynövényt már az ókori Indiában és Kínában is alkalmazták. A szanszkrit iratokban  és a buddhista tanításokban a növények gyógyító erejének ismerete az isteni tanokkal volt összefűzve. Később az ókori görögöknél nem csupán Hippokratész – aki 234 különféle növény gyógyhatását jegyezte le - , hanem Püthagorasz is könyvet írt róluk.

Arról, hogy az emberiség valójában mikor kezdett ráeszmélni az erdőkben, mezőkön talált növények gyógyító erejére, máig sem tudunk sokat. Egyes nézetek szerint az állatok viselkedésének tanulmányozása vezetett rá a növények megismerésére. Felfigyeltek például arra, hogy a kertben szaladgáló háziszárnyasok előszeretettel fogyasztják a porcsin nevű gyomnövényt. Laboratóriumban bevizsgálták a csirkék húsát, és kiderült, hogy a porcsint csipegetők húsában az átlagosnál lényegesen több omega-3 zsírsav található. Egy másik történet szerint a kávécserjét a kecskék fedezték fel, de a kokacserjét szintén az állatok ösztönös választásának köszönhetjük.

Miben segítenek?

Az alábbi táblázatban összefoglaljuk az egyes panaszok, betegségek kezelésében hatékony gyógynövényeket.

 

PANASZ/BETEGSÉG

GYÓGYNÖVÉNY

Nátha

Kamilla, kámfor, lándzsás útifű, zsálya, körömvirág, orvosi zilíz, vadszeder, tyúkhúr, aranyvessző, bíbor kasvirág

Köhögés

Kakukkfű, ökörfarkkóró, édeskömény, majoránna, medveszőlő, zsálya, acsalapu, ánizs

Láz

Hársfa, fűzfakéreg, bodza

Fejfájás

Borsmenta, macskamenta, levendula, fűzfakéreg, gyömbér, ginkgo, libapompó, acsalapu, bazsalikom, citromfű

Magas vérnyomás

Fagyöngy, fokhagyma, citrom, narancs, galagonya, ginkgo, lótusz

Hasmenés

Tölgyfahéj, indiai bolhafű, vérontófű, fokhagyma, libapompó, medveszőlő, gólyaorr

Székrekedés

Tamarind, szenna, lenmag

Máj- és epepanaszok

Retek, articsóka, füstike, sárga tárnics, benedekfű, bojtorján, gyermekláncfű

Aranyér

Akácvirág, vérontófű, csodamogyoró, kocsányos tölgy

Gyomor-bél fekély

Kamilla, gyömbér

Vesekő/húgyhólyagbetegség

Mezei zsurló, aranyvessző, csalán, nyírfapitypang, lestyán, medveszőlő, kukorica, legyezőfű, nyír, spárga, tejoltó galaj, tövises iglice, zab, boróka, cickafark, csalán

Menstruációs panaszok

Körömvirág, lestyán, majoránna, málna, orbáncfű, pásztortáska, rozmaring, vadszeder, vasfű, vérontófű, acsalapu, angyalgyökér, fehér árvacsalán, barátcserje, csodamogyoró, boróka, csalán, cickafark, fekete üröm, gyömbér, komló

Ízületi fájdalmak

Zab, mezei zsurló, angyalgyökér, árnika, csalán, fagyöngy, fehér fűz, gyermekláncfű

Alvászavarok

Zab, bazsalikom, citromfű, komló

Idegesség, hangulatzavarok

Orbáncfű, vasfű, vöröshere, zab, bazsalikom, citromfű, ginzeng, golgotavirág, komló

Forrás: HVG Egészség Plusz

FórumHozzászólások száma: 0

Legyen Ön az első, aki hozzászól a témához!

SZÓLJON HOZZÁ A FÓRUMHOZ